Két sorompóhiba miatt több mint egyórás késések alakultak ki a pünkösdi hosszú hétvégén a Balaton irányába, sokan a tájékoztatás hiányára is panaszkodtak, és nem jelentek meg a korábban ilyen helyzetekre megígért rásegítő buszjáratok sem. A MÁV csoport a jelentősebb fennakadások után, pünkösdvasárnap és -hétfőn is már több száz ráerősítő busszal készült.
„2025. június elseje óta 45 ezer embernek adtuk vissza a jegyár 50 százalékát, a szombati napon pedig 10 ezer embernek adtuk vissza jegyár 100 százalékát, mert nekünk az utas az első” – fogalmazott Lázár János Jászberényben a MÁV csoport fennakadásai után. Az építési és közlekedési miniszter közölte, hogy a jelentős késések miatt kivételesen teljes összegű kártérítést fizet a MÁV csoport a balatoni vonal károsultjainak.
A MÁV közölte: a jegyár felét szombaton, a másik felét pedig kedden utalják vissza mindazoknak, akik appon vagy interneten vették a jegyüket. A többi érintett utas pedig szombat 17.00 órától kedd éjfélig kezdeményezhette a teljes jegyár-visszatérítést.
A Világgazdaság információi szerint többen a jegyár visszautalásának egyik felét sem kapták még meg pünkösdhétfő után. A MÁV csoport szerdán több utasának is azt írta e-mailben, hogy a levelet azért küldték, mert a csoport adatai szerint a június 7-i „közlekedési nehézségek” őket is érintették. Azt is közölték, hogy a MÁV Személyszállítási Zrt. teljeskörűen és automatikusan visszatéríti a fizetés során használt bankszámlára azon utasoknak, akik jegyeiket a MÁV és MÁV+ appon vagy az internetes felületen vásárolták meg. Azokban az esetekben, amelyekben az 50 százalékos mértékű késési kompenzáció kifizetése már megvalósult, a teljes visszatérítésre két részletben kerül majd sor. „Az összeg(ek) megérkezéséig szíves türelmét kérjük” – fogalmazott a MÁV.