eur:
403.24
usd:
349.98
bux:
0
2025. június 20. péntek Rafael
Kapu Tibor kiválasztott kutatóűrhajós (j), Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós (b) a HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. május 28-án.
Nyitókép: Hegedüs Róbert

Ingyen lakás járhat az első magyar űrhajósnak

Az első magyar űrhajós szakmai életútjának elismeréseként ingyen lakhat az ingatlanban, előzetes megállapodás alapján más is beköltözhet vele, de bérbe nem adhatja, illetve a rezsit is neki kell fizetnie.

A kormány honlapjára felkerült rendelettervezet szerint hamarosan egy olyan lakást kaphat Farkas Bertalan, amelyben élete végéig ingyen élhet.

A kegyeleti és juttatásos HM rendelettervezetben úgy fogalmaznak: „a módosítás célja, hogy Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok számára – a világűr meghódításában a magyar nemzet számára példát mutató tevékenysége elismeréseként – a gondoskodás biztosított legyen” – idézi az Index.

Kifejtik továbbá, hogy az ingatlan nem kerül Farkas Bertalan tulajdonába, azt élete végéig ingyenesen használhatja, erről megállapodást köt vele a Honvédelmi Minisztérium. A lakásba ugyanakkor vele együtt más is beköltözhet, ha arról előzetesen megállapodnak a felek. Farkas Bertalan a lakást nem adhatja bérbe, és a rezsit is neki kell fizetnie. Ha pedig megszűnik az erről kötött megállapodás, akkor a lakást hat hónapon belül kiürítve át kell adni a minisztériumnak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök májusban kitüntette Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornokot, az első magyar űrhajóst. A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét pontosan 45 évvel azután kapta meg, hogy elindult történelmi űrrepülésére.

Címlapról ajánljuk
A szakértő elmondja, jó-e most fürdőzni
Algásodás

A szakértő elmondja, jó-e most fürdőzni

Egyes kékalgafajok toxinokat termelhetnek, amelyek allergiás reakciót válthatnak ki a rájuk érzékeny embereknél – mondta az InfoRádióban Vargha Márta, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vezető vízhigiénés szakértője. Azt tanácsolja, ne fürdőzzünk olyan vízben, amely elszíneződött vagy nem átlátható, főleg a gyerekekre kell nagyon vigyázni.

Izrael-Irán: döntés előtt áll Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek - közölte Karoline Leavitt elnöki szóvivő csütörtökön.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.20. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×