eur:
403
usd:
350.14
bux:
98233.21
2025. június 20. péntek Rafael
Nyitókép: Pexels.com

Sokakat érintő döntést hozott a Microsoft

A Microsoft hivatalosan bejelentette, hogy elbocsátja dolgozóinak csaknem 3 százalékát. A technológiai óriás nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan hány munkahely szűnik meg, de mintegy 6 ezer embert érinthet a döntés.

A Microsoft tavaly júniusban, amikor utoljára közölt adatot a létszámáról, 228 ezer teljes munkaidős alkalmazottat foglalkoztatott, akiknek mintegy 55 százaléka az Egyesült Államokban dolgozott.

A Microsoft közlése szerint minden szinten és földrajzi területen lesz leépítés, de különösen a vezetői szinteken kell számítani elbocsátásokra.

A 3 százalékos leépítés a Microsoft legnagyobb elbocsátása 2023 eleje óta. Akkor a vállalat 10 ezer alkalmazottjától vált meg, ami a munkaerő közel 5 százaléka volt, csatlakozva ezzel azokhoz a technológiai cégekhez, amelyek létszámleépítésbe fogtak a világjárvány idején végrehajtott létszámnövelést követően.

A Microsoft néhány hete elemzők által vártnál kedvezőbb eladási és nyereségadatokat közölt az idei első negyedévéről.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás: nehéz helyzetben Donald Trump, fontos döntést kell meghoznia

Magyarics Tamás: nehéz helyzetben Donald Trump, fontos döntést kell meghoznia

Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy megtámadja-e Iránt, vagy sem – közölte a Fehér Ház szóvivője. Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora szerint az amerikai elnöknek bel- és geolpolitikai, valamint energiaellátási szempontokat is mérlegelnie kell a beavatkozás kapcsán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.20. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Múzeumok éjszakája 2025: itt a legfontosabb tudnivalók, így közlekedhet szombaton

Múzeumok éjszakája 2025: itt a legfontosabb tudnivalók, így közlekedhet szombaton

A 2025-ös Múzeumok Éjszakáját június 21-én, szombaton rendezik meg országszerte, több száz múzeum részvételével. A budapesti helyszínek között hét különböző útvonalon közlekedő Múzeumbusz segíti a közlekedést, amelyeket a rendezvény karszalagjával ingyenesen lehet használni. A karszalagok június 16-tól kaphatók a BKK ügyfélközpontjaiban, a részletes menetrend pedig elérhető a BudapestGO applikációban. Idén nosztalgia trolibusz is jár, és Miskolc kiemelt helyszínként különösen gazdag programkínálattal várja a látogatókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×